Kövesse Facebook oldalunkat!

Az elmúlt évben a gyermekes családok szja-visszatérítése miatt nem volt olyan hangsúlyos, idén azonban ismét rendelkeznünk kell a tavaly befizetett öngondoskodási célú megtakarítások után járó adójóváírás összegéről. Akinek több pénztári befizetése volt, annak mindenképp jeleznie kell a NAV felé, hova kéri a 20 százalékos visszatérítést – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.

Alig több, mint három hete marad a magyar magánszemélyeknek, hogy a beadják 2022. évi személyi jövedelemadó (szja) bevallásukat. A többség számára a 2016-os bevallás óta, amióta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti el a bevallás tervezetét, nem is kell vesződnie a bevallással: ha nem nyúlunk hozzá az adóhatóság által kitöltött tervezethez, az május 20. után automatikusan bevallássá alakul át – jobb esetben úgy, hogy semmilyen fizetési kötelezettségünk nem keletkezik, mert a kifizetők rendben eleget tettek adóelőleg-kifizetési kötelezettségeiknek. 

KORÁBBAN ÍRTUK

Akár százezer forintnál is több adókedvezményt szerezhetünk az év végéig

Nyakunkon az év vége, ilyenkor megnövekedik az érdeklődés - és ezzel együtt az ügyfélforgalom is - a pénzügyi és nyugdíjtanácsadóknál. A lakástakarék rally után egyre nagyobb az igény a még elérhető különféle állami támogatások, adókedvezmények és adó visszatérítések iránt.

Az adóvisszatérítésről rendelkezni kell

Ugyanakkor – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője – az elmúlt év után az idén beadandó 2022-es adóbevallásoknál érdemes újra átnézni a bevallásainkat, hiszen abban adójóváírásról is rendelkezhetünk. A jogszabályok szerint ugyanis a nyugdíj-előtakarékossági számlára (NYESZ) nyugdíjbiztosításba, önkéntes nyugdíj- vagy egészségbiztosítási pénztárba befizetett összegek után 20 százalékos adójóváírás jár.

Az adóvisszatérítés maximális összege így a pénztári öngondoskodás esetében 150, a nyugdíjbiztosításoknál 130, a NYESZ esetében 100 ezer forint.

  • Az önkéntes nyugdíjpénztári, egészségpénztári és önsegélyező pénztári befizetések adókedvezménye összevonandó, és ott az együttes adó-visszatérítés mértéke nem haladhatja meg a 150 ezer forintot.
  • További szűkítés, hogy a teljes, személyi adóbefizetésünkből visszaigényelhető adóvisszatérítés összege nem haladhatja meg a 280 ezer forintot. 

Az elmúlt évben az átlagjövedelem összegéig, 809 ezer forintig minden gyermeket nevelő család visszaigényelhette a 2021-ben befizetett szja összegét, így nagyon sok esetben nem maradt a rendszerben olyan összeg, amelyből az öngondoskodási célú adóvisszatérítés igényelhető lett volna. A jogszabály ugyanis egyértelműsíti: csak a befizetett szja összege lehet az alapja az öngondoskodási célú visszatérítésnek. 

Csak egy pénztárba mehet a visszatérítés

Gergely Péter arra hívja fel a figyelmet, hogy abban az esetben, ha valakinek több pénztári számlája is van (mert pl. nyugdíjpénztári befizetései mellett egészségpénztári befizetést is teljesített), csak egyetlen számlára kérheti az adóvisszatérítés összegét – erről mindenképp az érintettnek kell nyilatkoznia. Fontos tudni – jegyzi meg a BiztosDöntés.hu szakértője -, hogy a visszatérítés csak olyan pénztár számlájára teljesíthető, amelyre az elmúlt évben érkezett befizetés. 

Sokan inkább elköltik

Gergely Péter szerint az adóviszatérítést érdemes egyfajta „ingyenpénzként” felfogni, amely esetében az elköltés helyett hasznosabb út lehet a valóban nyugdíjcélú megtakarítás bővítése, így a szakember azt javasolja, hogy a visszatérítés összegével az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseiket bővítsék az érdekeltek. Ugyanakkor kétségtelenül vonzóbb lehetőség az, hogy a NAV-tól kapott összeg azonnal felhasználhatóvá válik az egészségpénztári számlákon. Ezt igazolja az is, hogy az elmúlt években egyre inkább megnőtt az egészségpénztári számlákra igényelt adóvisszatérítések kifizetési aránya. 

Több biztosítóhoz is mehet a pénz

Egy ügyfélnek a jogszabály szerint csak egy NYESZ számlája lehet, itt tehát nem lehet probléma, hova kerüljön az adójóváírás összege.

A szabályok szerint ugyanakkor több biztosítónál is lehet nyugdíjbiztosításunk, így itt a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy több biztosítóhoz is kérjük az adóvisszatérítés kifizetését.

Az ilyen célra történő befizetések után járó visszatérítés esetében arra is mód van, hogy a szja-visszatérítés egész összegét csak az egyik biztosítóhoz utaltassuk – ahol a magasabb összeg magasabb megtérülést hozhat. 

Nyitókép: Biztosító Magazin

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...