Tízezres
Kövesse Facebook oldalunkat!

Augusztusban 0,6 százalékkal, 43 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon – közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) szerdán az MTI-vel.

A hónap végén a Bamosz tagok összesen 7387 milliárd forintot kezeltek befektetésialapokban. A szövetség összefoglalója szerint:

Augusztusban a vegyes, részvény és kötvényalapokhoz bőségesen érkezett friss tőke, míg a többi kategória többségénél tőkekiáramlás volt megfigyelhető.

A vegyes alapoknál 36 milliárdnyi volt a tőkebeáramlás augusztusban, ez a legmagasabb érték a kategóriák között. A hozamokkal együtt a vegyes alapok vagyona 2,4 százalékkal nőtt, meghaladta az 1566 milliárd forintot a hónap végére.

A részvényalapoknál a tőkebeáramlás elérte a 7,5 milliárd forintot, a növekedést nagyban segítették az árfolyammozgások, a részvényalapok vagyona 2,9 százalékkal 790,5 milliárd forintra emelkedett. A Bamosz felhívta a figyelmet, hogy ez a kategória érte el eddig a legnagyobb növekedést, 30,3 százalékot az év eleje óta.

A kötvényalapoknál a tőkebeáramlás megközelítette a 6 milliárd forintot. A rövid futamidejű kötvényalapok, azon belül is a hazai alapok húzták a kategóriát, de a szabad futamidejű kötvényalapoknál is tőkebeáramlás történt. A hozamokkal együtt a kötvényalapok vagyona 0,4 százalékkal nőtt, 1502 milliárd forintra.

A pénzpiaci alapokból 0,1 milliárd forint áramlott ki. A hozamok sem tudták a növekedést segíteni, így 1,5 százalékkal 34,7 milliárd forintra csökkent a vagyon.

Az ingatlanalapokból 4,6 milliárdnyi tőke áramlott ki. A tőkeáramlás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a nettó eszközérték 0,5 százalékkal lett kevesebb, 1667 milliárd forintot tett ki augusztus végén.

A tőkevédett alapoknál 2,7 milliárd forint volt a tőkekiáramlás, amit teljes egészében egy lejárt alap okozott. A vagyon ennek megfelelően 4,6 százalékkal csökkent, 49,3 milliárd forint volt a hónap végén. A közleményben megjegyezték, hogy a kategória mérete már nem jelentős, augusztusban 50 milliárd forint alá csökkent a vagyon nagysága.

Az abszolút hozamú alapok esetében a tőkekiáramlás nagysága meghaladta az 1 milliárd forintot. A hozamok ezt korrigálni tudták, így a vagyon 0,1 százalékkal 858 milliárd forintra nőtt.

A származtatott alapoknál a tőkekiáramlás mértéke elérte 3,4 milliárd forintot, ez két lejárt alap számlájára írható. A hozamoknak sem tudták segíteni a növekedést, így a kategória vagyona 4,6 százalékkal 110 milliárd forintra csökkent.

Az árupiaci alapoktól 0,8 milliárdnyi tőke távozott, és a hozamok sem alakultak kedvezően. Ennek eredményeként az alapok vagyona 4,2 százalékkal 54 milliárd forintra csökkent augusztusban.

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapoknál augusztusban 2 milliárd forintos tőkebeáramlás történt, ezzel együtt a vagyon 0,3 százalékkal csökkent 756 milliárd forintra.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...