Kövesse Facebook oldalunkat!

Áthidaló kölcsönt biztosít a német kormányzat a tönkrement Thomas Cook brit utazásszervező csoport egyik német érdekeltségének, a Condor légitársaságnak – jelentették be Berlinben.

Fél évre áthidaló kölcsönt kapnak

A KfW állami fejlesztési bank 380 millió eurós (127 milliárd forint) hitelt biztosít fél évre az üdülőjáratokat üzemeltető légitársaságnak a szövetségi kormány és Hessen tartomány kormányának garanciájával, amennyiben a magáncégek állami támogatásának versenyjogi szabályosságát vizsgáló Európai Bizottság engedélyt ad erre.

A szövetségi kormány konstruktív tárgyalásokat folytat az ügyről a brüsszeli bizottsággal – emelte ki sajtónyilatkozatában Peter Altmaier gazdasági miniszter. Hozzátette, hogy

a Condor nyereségesen működő társaság, és van esélye arra, hogy az eddigi tulajdonos csődje után stabilizálja helyzetét és visszafizesse az átmeneti időszak nehézségeinek kezelésére szolgáló kölcsönt.

Az 1955-ben alapított Condor 2009-ben került a Thomas Cook csoporthoz. A német légitársaság mintegy 5000 főt foglalkoztat és nagyjából 50 repülőgépet üzemeltet. Az üdülőhelyekről hazafelé, Németországba közlekedő járatokra 240 ezer utasnak van foglalása.

ELŐZMÉNYEK

Csődkészültség: Több mint ezer repülőjárat kell a szerencsétlenül járt brit utasok hazaszállításához

A brit közlekedési miniszter szerint a csődbe ment Thomas Cook utazási iroda 150 ezer brit utasát kell hazaszállítani 50 országból, és ehhez több mint ezer bérelt repülőjáratra lesz szükség a következő két hétben.

Thomas Cook-csőd: A nyugdíjalapok is kárt szenvedhettek

A Thomas Cook utazási iroda külföldön rekedt 150 ezer brit utasa közül 14 ezer 700 hétfőn már hazajutott Nagy-Britanniába, 67 repülőgépen, a további 135 ezer 300 brit utas 13 napon belül térhet vissza.

Peter Altmaier hangsúlyozta:

az áthidaló hitellel a munkahelyeket is meg lehet őrizni, és gondoskodni lehet arról, hogy az érvényes jeggyel rendelkező utasok hazajussanak.

A Thomas Cook hétfőn közölte, hogy csődöt jelent és azonnali hatállyal beszünteti tevékenységét. A névadó brit üzletember által 1841-ben alapított, világszerte 22 ezer embert foglalkoztató vállalkozás hónapok óta pénzügyi nehézségekkel küzdött; a március 31-én zárult fél évről 1,5 milliárd font (570 milliárd forint) adózás előtti veszteséget jelentett.

Összes hírünk a témában: ➡️ https://bit.ly/2lBflMw

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...