Kövesse Facebook oldalunkat!

A jelenlegi turbulens gazdasági helyzetben a jegybankok számára világszerte – és különösen a térségben – az első számú ellenség az infláció – mondta Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az MNB által szervezett, Lámfalussy Sándorról elnevezett nemzetközi konferencián hétfőn a jegybank közleménye szerint.

Kiemelte: a megváltozott nemzetközi pénzügyi és gazdasági helyzetben a monetáris és a fiskális politikai döntéshozóknak együttműködve kell példátlan intézkedéseket hozniuk.
Robert Holzmann, az osztrák jegybank elnöke, az idei Lámfalussy-díj nyertese előadásában megjegyezte, hogy az euró atyjának nevezett közgazdász munkássága a jelenlegi viszonyok között nagyobb jelentőséggel bír, mint azt sokan gondolják. A bankár szavait idézve hangsúlyozta: a monetáris politika művészet marad, nem pedig tudomány – írta az MNB.

A közlemény szerint Catherine L. Mann, a brit jegybank monetáris tanácsának tagja arra világított rá, hogy a sokkok együttes hatása révén a mostani gazdasági visszaesés különbözik a korábbi évtizedekben tapasztalt recesszióktól. Szerinte az energia-, az élelmiszer- és a nyersanyagárak gyors növekedése következtében megugró infláció miatt a jegybankoknak fenn kell tartaniuk a magasabb inflációs várakozást, mivel az inflációs dinamika alábecsülésének jelentős gazdasági költségei vannak.

Az előadásokon arról is szó esett: az elmúlt évek sorozatos krízisei rávilágítottak arra, hogy minden esemény visszavezethető a természetes környezetünk megbomlott rendjére; a zöld kötvények népszerűsége jól mutatja, hogy a változásra igény van, és ez a változás már meg is kezdődött.

A konferencián a szakemberek azt is megállapították, a digitális pénz attól válhat sikeressé, hogy minél többen használják, ez pedig a jegybankok részéről komplex projektmenedzsment-szemléletet követel meg.

A Lámfalussy-díj a monetáris politikában kiemelkedő nemzetközi szakmai teljesítményeket ismeri el; az MNB első elnökéről elnevezett Popovics-díjjal pedig a közgazdaság és a pénzügyek területén kiemelkedő munkát végző fiatal szakembereket jutalmazzák.

A Popovics-díjat idén Kuti Zsolt, az MNB monetáris politikáért, pénzügyi elemzésekért és statisztikáért felelős ügyvezető igazgatója vette át – közölte az MNB.

Nyitókép: MNB

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...