Kövesse Facebook oldalunkat!

Éjszaka a kezdetben még erősebben felhős tájakon is fokozatosan csökken, szakadozik a felhőzet, de továbbra is maradhatnak borult körzetek.

Hirdetés (x)

A szélcsendes részeken (nyugati, délnyugati határvidék, illetve az Északi-középhegység tágabb térsége) hajnalra helyenként köd, illetve rétegfelhőzet képződhet, amely szombat napközben feloszlik, és ezt követően országszerte napos, fátyolfelhős időben lesz részünk. Számottevő csapadék nem valószínű. A délkeleti szelet több helyen élénk, az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön olykor erős lökések kísérik.

  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között alakul, de a szélcsendes, fagyzugos tájakon gyenge fagy is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton többnyire 10 és 15 fok között várható, de néhol hűvösebb is lehet.

A Kárpát-medence egyre inkább egy Nyugat-Európai ciklon előterébe kerül, emiatt valamivel enyhébb, és egyre szárazabb levegő áramlik fölénk.

SOKAN OLVASTÁK

Időjárási helyzet Európában

  • Európa nagy részének időjárását ciklonok alakítják, amelyeket nyugati, illetve keleti irányból is magasnyomású zóna zár közre. A Brit-szigetek fölött elhelyezkedő, nagy kiterjedésű alacsony nyomású légköri képződmény nagy területen, szinte egész Nyugat-, Északnyugat-Európa térségében felhősödést okoz.
  • Többfelé csapadékról is érkezik jelentés, amelynek nagy része eső formájában hullik le, de helyenként (észak felé haladva egyre nagyobb gyakorisággal) havazás is előfordul.
  • Olaszország déli részénél egy mediterrán ciklon örvénylik, amelynek melegfronti felhőzete egészen Lengyelországig felnyúlik. A ciklon hatására több helyen előfordul vegyes halmazállapotú csapadék, a Földközi-tenger középső, illetve keleti medencéjében azonban labilisabb a légkör, többfelé képződik zápor, zivatar, amelyet egyes részeken felhőszakadás is kísér.

Nyitókép: Unsplash.

Hirdetés (x)