Kövesse Facebook oldalunkat!

A falusi csok meghosszabbításával újabb 30 milliárd forint érkezhet a vidéki ingatlanpiacra, amelynek köszönhetően a tavalyi év után idén is a vidék lehet az ingatlanpiaci forgalom húzóereje a Duna House várakozása szerint.

Szerdai bejelentés szerint a Magyar falu program részeként év végéig meghosszabbítják a falusi csok igénylésének lehetőségét. A 2678 településen elérhető támogatást 2019-es indulása óta 31 ezer család igényelte, eddig 170 milliárd forint értékben – emlékeztettek a közleményben.

Az év eleji statisztikák alapján a falusi csok kérelmek több mint felét (54 százalék) lakásvásárlással egybekötött bővítésre vagy korszerűsítésre, átlagosan 7,7 millió forint összegben, míg másik részét már meglévő ingatlan korszerűsítésére vagy bővítésére nyújtották be az ügyfelek, átlagosan 2,8 millió forint összegben – írták.

A tavalyi bővítésnek köszönhetően már a községek több mint 90 százalékának esetében elérhető a kistelepülési támogatás. A csok és a falusi csok igénylések tavalyi darabszáma alapján összesen az ingatlanpiaci forgalom körülbelül 20 százalékánál jelentettek segítséget – jegyezték meg.

A kistelepüléseken a pandémia okozta változások óta jelentősebb ingatlanforgalmat tapasztalnak értékesítőink. A bővüléshez hozzájárult az ezeken a településeken elérhető falusi csok lehetősége, amelynek meghosszabbítása továbbra is segítheti a vidéki ingatlanpiac menetelését.

– idézték Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetőjét a közleményben.

Hozzátették, hogy a tervezett költségvetési számok alapján várhatóan minden családtámogatási lehetőség hosszabbításával számolhatnak majd a lakásvásárlók, azonban a támogatások összegét, konstrukcióját érdemes lenne az ingatlanpiaci változásokhoz igazítani. A falusi csok-nál például indulása óta változatlan összegű a támogatás, amely a lakásárak szignifikáns emelkedése miatt, egyre kevesebb segítséget jelent az ingatlanvásárlóknak.

Felidézték: a falusi csok egy gyermek nevelése esetén 600 ezer, kettőnél 2,6 millió, háromnál pedig 10 millió forintos segítséget jelenthet használt lakás vásárlásához és korszerűsítéséhez a családoknak.

A Duna House Barométer idei első negyedéves adatai szerint vidéken átlagosan 26 millió forintért lehet egy téglalakáshoz jutni. A támogatás így 2, 3, 10 vagy 38 százalékát tehetné ki a vételárnak. Ezzel szemben 2019 harmadik negyedévében, a falusi csok bevezetésekor egy vidéki, háromgyermekes család akár a kiszemelt ingatlan felét is ki tudta egyenlíteni a támogatás összegéből.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...