Kövesse Facebook oldalunkat!

A kihívásban résztvevők 90 napon keresztül öt földrészen gyűjthetik a kilométereket a Runtastic applikáció segítségével, hogy teljesítményükkel végül SOS Gyermekfalvakat támogassanak a világ több részén. A csapatszellem és a segítségnyújtás élménye mellett minden csapat három legjobb futója az Afrikában, az Ázsia-Óceániában, Európában, Észak-Amerikában és Dél-Amerikában található SOS Gyermekfalvakba, és azok környékére is ellátogathat az Allianz támogatásával.

Globális kezdeményezés

A munkatársaknak szervezett óriási sikerű 2016-os és 2017-es Allianz Word Run eseményt követően most valódi globális mozgalmat indít az Allianz:

Az idei kihívás ugyanis mindenki számára nyitott, aki szeret mozogni és szívesen tesz jót nemcsak egészségéért, hanem másokért is. 

Az öt földrészen átívelő futóverseny július 26.-tól október 24.-ig tart, és a cél a korábbi rekord megdöntése mellett az is, hogy a résztvevők eredményükkel a különböző földrészek SOS Gyermekfalvainak lakóit támogassák. A tavalyi futóverseny 11 ezer résztvevővel, 200 ezer edzéssel és 1,4 millió kilométerrel zárult, az egyik cél tehát ezen eredmény megdöntése lesz.

A csapatokat összekapcsoló technikai háttér

A teljesítményt a Runtastic applikáció vagy a hozzá kapcsolt GPS-eszközzel tarthatják nyilván a résztvevők, akik az öt földrész– Európa, Afrika, Észak-Amerika, Dél-Amerika, és Ázsia-Óceánia – csapatai közül bármelyikhez szabadon csatlakozhatnak.

  • Az alkalmazás a futáson kívül, a gyaloglás, túrázás, nordic walking során megtett távolság eredményét is számolja, valamint összekapcsolja a csapatokat is, akik online felületen drukkolhatnak egymásnak és nyomon követhetik a verseny állását.
  • Egy nap akár több edzés is beleszámít az eredménybe, azonban az alkalmazás nem számolja a GPS használat nélküli edzéseket (például futópad). 
  • A résztvevők folyamatos virtuális elismeréseket is szerezhetnek: a „Starter” az első minimum 5 km-es futás vagy edzés után jár, a „Hattrick” legalább 3 napon keresztüli napi 1 edzés után jár, míg a „World Run Hero” elismerést azok érdemelhetik ki, akik 90 nap alatt minden nap edzettek.


Partnereink prémium ajánlatai (x)

Miért érdemes csatlakozni?

Minden Allianz World Run keretében megtett kilométer kézzel fogható segítséget nyújt az SOS Gyermekfalvakban élő gyermekeknek, mivel minden eredmény az egyes földrészek Gyermekfalvait támogatja. A verseny végét követően, az Allianz segítségével a legjobban teljesítőknek csapatonként egy női és egy férfi futónak, illetve egy Allianz versenyző munkatársnak lehetősége nyílik arra, hogy személyesen ellátogasson a támogatott SOS Gyermekfaluba és annak környékére, Európába, Afrikába, Észak-Amerikába, Dél-Amerikába, vagy Ázsia-Óceániába.

Jelentkezés a versenyre és további információ a www.allianzworldrun.com oldalon.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...