Kövesse Facebook oldalunkat!

A hétfői a többórás napsütés mellett délutántól gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, amelyből szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar, amelyet helyenként felhőszakadás is kísérhet. Az éjszaka első felében a felhőzet csökken, hajnalban már jórészt derült lesz az ég.

Hirdetés (x)

Kedden a Dunántúlon és az ország középső harmadában ugyancsak gomolyfelhők képződnek a többórás napsütés mellett, ott elszórtan kell záporra, zivatarra számítani. Keleten eközben derült vagy legfeljebb gyengén felhős, napos, csapadékmentes idő ígérkezik. A keleti, délkeleti szél ma még csak kevés helyen, kedden már nagy területen megélénkül, emellett zivatar környezetében átmeneti szélerősödés is előfordulhat.

  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 26 és 31 fok között valószínű.

Időjárási helyzet Európában

  • Kontinensünk legnagyobb része fölött továbbra sem található front, döntően az észak-, északkelet-európai anticiklon hatása a meghatározó.
  • A délies áramlás miatt az északabbi területeken szokatlanul meleg van, például Délkelet-Angliában 26, 27, a német-lengyel határvidéken 28, 29, Dél-Norvégiában 27-29, Észtország keleti felén 26, 27 fokot mérnek a délutáni órákban.
  • A nagyjából Spanyolországtól a Kárpát-medencéig fekvő országokban ugyanakkor erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és főként a délutáni, esti órákban többfelé alakul ki zápor, zivatar.
  • Utóbbiak egy részét felhőszakadás, jégeső és szélerősödés is kíséri. Kedd estig a Kárpát-medence időjárásában nem várható változás, továbbra is meleg, labilis levegő található hazánk fölött, amely kedvez a záporok, zivatarok kialakulásához.

NEKED AJÁNLJUK

A magyar biztosítási szektor eredményeit értékelte a Hungarikum Alkusz Csoport

A magyar biztosítási piac 2020 és 2025 között jelentős növekedést mutatott: a díjbevétel 1205 milliárd forintról 1961 milliárd forintra emelkedett. Ugyanakkor a 2025 harmadik negyedévében mért 2,4%-os penetráció azt jelzi, hogy a bővülés mögött elsősorban áremelkedés áll, nem pedig valódi piacmélyülés

Schaub Erika: Ügyfélkapuval, személyes találkozás nélkül is köthető életbiztosítás a Generalinál

A koronavírus járvány terjedése miatt újabb digitális megoldást vezet be a Generali Biztosító annak érdekében, hogy ügyfelei biztonságosan és kényelmesen intézhessék pénzügyeiket.

NN Biztosító: Javítani kell a fiatalok jövőjét támogató előtakarékosságon

Az NN Biztosító felmérésében megkérdezett szülők 73 százaléka érezte fontosnak, hogy gyermeke továbbtanuljon, 81 százalékuk szerint a gyereknek minél hamarabb önállónak kellene lennie, viszont a szülőknek csupán 19 százaléka tesz félre ezekre a célokra - mondta Sztanó Imre, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója egy sajtóbeszélgetésen.

A Day with MDRT Hungary – Egy nap az MDRT-val, ami megváltoztathatja az egész...

Ütősen indul az év az életbiztosítási tanácsadók számára: január végén különleges konferencián vehetnek részt a hazai tanácsadók.

MBH Befektetői Kerekasztal: Korszakos változások kapujában

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.

Megdicsérték a Generalit: A társaság bekerült a legismertebb vállalatok közé

Az Institutional Investor szaklap és nemzetközi pénzügyek területén működő független kutatócég a biztosítási szektor „Legelismertebb vállalatai" közé sorolta a Generali-t az All-Europe Executive Team éves rangsorában.

Ámulva figyeli Európa, mit művelt az Otthon Start a magyar lakásárakkal

Több mint hároméves csúcsra repítette a magyar lakásárak emelkedését a negyedik negyedévben az Otthon Start program, ezzel magasan Európa legnagyobb drágulását mérték – derül ki az Eurostat friss adataiból.

Hátrébb az agarakkal: Az MNB leszabályozta a pénzügyi termékek forgalmazóit

Hatályba lépett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlása a banki termékértékesítők javadalmazásáról, amely megakadályozná, hogy a közvetítők a fogyasztói igények helyett a saját profitérdeküknek megfelelően kínáljanak termékeket.
Hirdetés (x)