Mire kellene ahhoz, hogy a kortárs művészeti szektor idehaza jobban pozícionálja magát, és elismert „iparággá” váljon?

A kreatív szektornak több szegmense abban szerencsés helyzetben van, hogy az elvárható teljesítmény már definiálva van és mindenki által elfogadott.

• A színházban, vagy a zeneiparban adott egy színpad, ahová fel kell menni és elő kell valamit adni. Ha valaki írással foglalkozik nagyjából tisztában van vele, hogy mire kell figyelnie ahhoz, hogy a könyve bestseller legyen – és még hosszasan sorolhatnánk. A lényeg, hogy ha a közönségnek tetszik amit lát, akkor tapsol igazán.
• A kortárs művészettel ez máshogy van, itt a dolgok nem ennyire átláthatók, és bár „szcénának” nevezi magát, nincs „egy színpad”, ahová fel lehetne menni. Viszont van sok helyszín, ahol a kortárs művészet megnyilvánulhat. A közönség itt vagy tapsol vagy nem, vagy épp nincs közönség – de jelenleg zavar van a rendszerben. Jobban szólva: nincs rendszer…

A kortárs művészeti szereplők sokszor úgy gondolják, ez a műfaj jobbárra róluk szól, pedig a siker érdekében elkerülhetetlen lenne a csapatmunka, az összhang.

Ha iparágként működnénk, mindenki láthatná, hogy a kulturális-kreatív szektor háromszor annyi embert foglalkoztat, mint a gépjárműgyártás. A következő lépés, hogy ezt a rendeletalkotói szinteken is megértsék.

– vázolja a tennivalókat Gajzágó György, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA) igazgatója.

• Ebben az iparágban is vannak vásárok, van logisztika, marketing, outsourcing, szervezés és vezetés, mint az üzleti élet más területein. Ezt az iparágat is menedzselni kell, itt is értékteremtő folyamatok vannak, nemzetközi szinten pedig óriási tőkét tud megmozdítani.
• Ahol komoly értékek keletkeznek, ott ezeket meg is kell óvni, így a műtárgybiztosításokról sem szabad megfeledkezni – de ehhez persze nem árt tudni, hogy mi az, ami igazán értékes.

Mitől lesz valami felkapott, közkedvelt a gyűjtők körében? Mi az, ami ma meghatározza a kortárs műtárgyak, festmények, szobrok és más műalkotások értékét?

A kortárs művészetben a brand – azaz a művész személyes márkája – itt fokozottan megnyilvánul. Ugyanúgy igény van rá, mint bármelyik más piacon vagy terméknél. Enélkül nem is lehet kortárs műtárgyakat eladni, mivel mindegyik alkotásnak megvan a maga legendája. A befektetők neveket vásárolnak: egy szoborba vagy festménybe, pusztán az alkotásért magáért csak nagyon ritkán, és általában a laikusok ruháznak be.

A műalkotások és a művészbrandek mögött összetett történetek vannak, amik magában a műtárgyban öltenek testet, és ezek sok esetben még fontosabbak is mint maga a műtárgy.

– magyarázza Gajzágó György

Szükségszerű, hogy idővel felépüljön a művész köré egy olyan mítosz, ami által vonzó lesz, áhított lesz és végül csodálatot kelt. Ez egy hosszadalmas, viszont profi módon megkonstruált karrierút eredménye, melynek során a folyamatos kommunikációt kell a középpontba helyezni.

A II. világháború előtt a polgári réteg a művészeti kérdésekben lényegesen tájékozottabb volt, mint manapság. Milyen hozzáadott értéket jelentett ez akkor, illetve jelenthetne ma?

Magyarországon a műgyűjtés „sikkes” dolog volt a háború előtti időszakban. Bizonyos társadalmi szint felett társasági elvárás is volt, hogy „képek lógjanak a falakon”. Már abban az időben sem a régi reneszánsz művek voltak a menők: a tehetősebb réteg Párizsból rendelt impresszionistákat. A hazaiak közül úgyszintén a kortárs művészi vonal volt a trendi: Munkácsyról, Paál Lászlóról, Zichy Mihályról beszélünk.

Ez a művészeti kultúra sajnos a háborúban csorbát szenvedett, a II. világháború nagyon sok mindent felülirt, a megszállók pedig magukkal vitték a kincsek egy jelentős részét. Szerencsére azóta sok idő eltelt és az elhurcolt műkincsek egy része visszakerült.
A polgári rétegről elmondható, hogy a háború előtt sokkal intenzívebben foglalkozott a művészettel, mint manapság. Előbb utóbb viszont újra lesz majd érdeklődés a kortárs műtárgyak iránt, de ez még egy picit odébb van.

Nem is olyan sokára már nem a következő luxusautó vagy jakuzzi, netán borospince lesz a fontos annak, aki egyébként megteheti, hogy áldoz erre, hanem az, hogy ismét minőségi képek lógjanak a falakon.

– vetíti előre Gajzágó György.

Elképzelhető-e, hogy a kortárs műtárgyak gyűjtése lesz a következő státuszszimbólum a jakuzzi és a borospince után?

Magyarországon 50-70 ezer olyan ember van, aki státuszából fakadóan megtehetné, hogy kortársat gyűjt, de (még) nem teszi. Egyelőre azokat a dolgokat gyűjtik, amivel kapcsolatban el tudták hitetni velük, hogy olyan attribútumok, amivel reprezentálni kell, vagy lehet a státuszukat.

Nincs ebben semmi rossz, ezek egy része igazán klassz dolog, a birtoklásuk számos előnnyel jár és sok örömet is okoz. Van azonban egy pont, amin túl már nem okoznak további örömöt, így ekkor jöhet az, ami épp a következő a sorban: például a kortárs műtárgyak, mint máshol is a világban. De ez ma még kényes téma, mivel a leendő vásárlók keveset tudnak róla: a bor tannin szintjéről már sokan tudnak hosszasan beszélni, viszont a kortárs műalkotásokról általában kevesen, és keveset tudnak. De ez hamarosan változni fog. 

Az emberek majd rájönnek, hogy hiába van luxusautójuk vagy jakuzzijuk, ha nincs otthon műtárgyuk, csak egy „gazdag bunkó” benyomását keltik.

Tájékozatlannak lenni nem trendi, főleg társasági közegben, amikor a kortárs művészetről kell véleményt mondani. És ez az alkalom mindig eljön.

Hogyan folyik ma a kortárs műtárgyak kereskedelme? Egy laikus milyen módon tud belefolyni ebbe a piacba, ha netán be akarna vásárolni?

A műtárgykereskedelmet sokszor hasonlítják a tőzsdéhez, ahol az árfolyamok és az értékpapírok története zajlik, amit a hírek befolyásolnak. A hírek és az árfolyamok ugyanígy megvannak a műtárgypiacon is, a különbség mindössze annyi, hogy itt az értékpapírok helyett egyedi műtárgyakkal kereskednek. A műtárgykereskedelemben a forgalom háromnegyed részét egyébként világszerte a klasszikus műtárgyak teszik ki. Ennek ellenére a klasszikus műtárgyak árindexe globálisan csökkenő trendet mutat.

A klasszikus műtárgyak folyamatosan vonódnak ki a piacról: múzeumizálódnak, azaz bekerülnek valamelyik nagy állami múzeumba. A műtárgyak számára ez a végállomás.

– magyarázza Gajzágó György.

A kortás műtárgykereskedelem ezzel szemben spekulatívabb, ezért az elérhető hozam is nagyobb, a műtárgybefektetési alapok egyre inkább kezdenek ezekre a darabokra fókuszálni. Aki szeretne ezzel a befektetési piaccal közelebbről megismerkedni, megérteni a piaci folyamatok mozgatórugóit akkor célszerű, ha elkezdi továbbképezni magát ezen a területen.

Mire figyeljünk, ha szeretnénk magunkat tovább képezni a kortárs művészetek terén? Hogy lehet a leggyorsabban elsajátítani ezeket az ismereteket?

A kortárs műkincspiacnak is megvannak a sajátosságai. A tőzsdétől eltérően – ahol technikai és fundamentális elemzésekre alapozva próbálunk meg döntéseket hozni – itt inkább az érzéseinkre és az intellektusunkra, a „bennfentes” információkra lesz nagyobb szükségünk:

• A kortárs művészeti tájékozottság egyik fókuszát az tudás képezi, amire támaszkodva a megfelelő időben és helyen ki tudjuk csippenteni azokat a különleges darabokat, amik jelentős értéknövekedésre számíthatnak a jövőben.
• Amennyiben valaki jegyzett gyűjtőként bekerül a rendszerbe és időben értesül az aukciókról, az elérhető műtárgyakról és helyszínekről, akkor kifejezetten jó akvizíciókat csinálhat.
• Egy megfontolt és felkészült gyűjtő példamutatásával nem csak a saját presztízsét növeli, de vásárlásaival egy adott művész ázsióját, személyes márkáját is képes felemelni, képes ösztönözi a piac többi szereplőit a vásárlásra. Észre kell venni, hogy ez növekedést okoz az adott műtárgy iránti keresletben, és persze az árfolyamokban is.
• Idővel keletkeznek olyan felhalmozott gyűjtemények, amik már egyedi biztosítást is igényelnek. Elképzelhetők olyan árfolyam növekedések, amik indokolttá teszik a biztosítási limitek újraszámítását, megemelését.
• A Kortárs Műgyűjtő Akadémián a legkülönbözőbb hátterű emberek tanulnak együtt. A hallgatók között volt már pénzügyi vezető, befektető, jogász, HR vezető és persze biztosítási üzletkötő is.

Az oktatás célja, hogy segítse a megértést: akik részt vettek a tanfolyamon, elégedetten és büszkén távoznak a kurzusunkról. Szívesen áldoznak kortárs műtárgyara. Jó vételeket is csinálnak, aminek hírét aztán meg is osztják egymás között. A művészet értése olyan különleges valami, ami végső soron képes magabiztossá és boldogabbá tenni az embereket – állítja Gajzágó György.