Kövesse Facebook oldalunkat!

A biztosítási üzletkötők alkalmanként többet tudnak az ügyfeleik magánéletéről, mint a férjük-feleségük, könyvelőjük, ügyvédjeik együttvéve. Akár gyóntatópapok is lehetnének, hiszen – a biztosítások adataiból – tudják, hogy ügyfeleik hol laknak, hány zár van a lakásukon, milyen vagyontárgyaik vannak és milyen riasztóval védik mindezeket. Mely bankoknak, mekkora hitelösszegekkel tartoznak, milyen kocsival járnak, hova utaznak a legszívesebben és még sorolhatnánk. Nem mindegy tehát, hogy az ügyfél kire bízza ezen titkait! A bizalmat viszont nem csak elnyerni kell, hanem megtartani is, de hogyan teszi ezt a PANNON-SAFE, ahol már bő tíz évvel a GDPR előtt is igen komoly adatbiztonsági rendszerek működtek? – Békés István igazgatóval ezúttal sétára indultunk és közben az ügyfelek igényeinek változásáról és a biztosítási szolgáltatások minőségének fejlesztéséről beszélgettünk.

(x) Szponzorált tartalom. A cikk megjelenését a PANNON-SAFE Kft. támogatta.

Cikksorozatunk első részében Békés Istvánnal, a PANNON-SAFE ügyvezető igazgatójával a társaság alakulásának körülményeit és az elmúlt húsz év alatt szerzett tapasztalatokat tekintettük át. A cikket ide kattintva olvashatja el.

Miben jobb a PANNON-SAFE, mint a konkurens alkuszcégek a piacon?

A növekedésre nem lehet panaszunk. A biztosítási piac jelenleg éves szinten 7-10% körüli mértékben növekszik, a 2009-es válság előtti szintet épp tavaly érte el. A PANNON-SAFE a piaci növekedéshez képest kétszeres bővülést ért el az elmúlt években – mondja Békés István, majd hozzáteszi:

Úgy igyekszünk dolgozni, hogy közben ne a konkurens cégek értékeit negligáljuk, hanem az általános biztosítási kultúrát fejlesszük. A piacról alkotott teljes képet – korrekt tájékoztatással – munkásságunk pozitívan befolyásolja.

Az ügyfeleknek garancia kell, hogy legyen az alkuszcégek mérete is, hiszen egy nagyobb szervezetben több humán, szakemberi és anyagi forrás képződik arra, hogy mind a törvényi megfelelésnek jobban meg tudjon felelni a vállalat, mind pedig a valós ügyféligények és érdekek még inkább a fókuszba kerüljenek!

Békés István, a PANNON-SAFE igazgatója. | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád – Biztosító Magazin.

A méret garancia a biztonságra?

Nem csak a méret. Mivel a PANNON-SAFE a piacon a nagyobb alkuszcégek közé tartozik, így jut forrás arra, hogy a munkatársainkat képzett szakemberek támogassák, oktassák. A méretből fakadóan a legmodernebb IT eszközöket használjuk, az ügyfelek érdekében csökkentjük a hibázási lehetőségek számát. A PANNON-SAFE külső- és belső működését így nem lengik körbe titkok és talányok, működésünk átlátható és prudens

KORÁBBAN ÍRTUK

A PANNON-SAFE story: Húsz éves lett az egyik legrégibb biztosítási alkuszcég Magyarországon

Idén húsz éve, hogy tizenkét mindenre elszánt biztosítási vezető úgy döntött, hogy saját kezükbe veszik sorsukat és létre hoznak egy merőben új biztosítási tanácsadó céget. A PANNON-SAFE Biztosítási Alkusz Kft. az alkuszcégek között - árbevételét tekintve - évek óta a TOP 10-ben van, lelkesedésben és elkötelezettségben viszont talán még előrébb jár.

Nyugdíjba mennél 30-40 évesen? Matek az egész: a PANNON-SAFE már kisütött valamit

A mókuskerékből való kiszállás régóta foglalkoztatja a ... nos, nagyjából mindenkit, aki benne van. Egy Észak-Amerikában indult mozgalom van terjedőben Európában is, amelynek több sikeresen idő előtt nyugdíjba vonult tagja hírdeti, hogy néhány – módszereiben egyszerű, betartásában nehéz – alapelv segítségével sok ember számára elérhetővé válhat, hogy az unott, fárasztó munkáját egy kellemes és jobb életre cserélje.

Minden ellenőrző szerv, – így a minket felügyelő MNB – fokuszában is általában a nagyobb cégek állnak, így nekünk nem csak kötelességünk, de érdekünk is a tőlünk telhető legtöbbet megtenni a törvényes működés érdekében, amire a kisebb cégeknek sokszor nem csak pénzük, de se tudásuk, se forrásuk, se akaratuk nincs.

Ha például csak az adatbiztonság témakörét nézzük, akkor érdemes megemlíteni, hogy a PANNON-SAFE az első cég volt a szakmában, ami bő egy évtizeddel a GDPR előtt, már 2006-ban bevezette az akkor ISO 17999:2002 Informatikai Biztonság és Adatvédelmi Rendszer szabványt, melyet később felváltott a 27001:2005 szabvány. A folyamataink szabályozására egyébként már 15 évvel ezelőtt, 2004-ben bevezettük az ISO 9001:2001 minőségirányítási rendszert, amit az óta számtalanszor auditáltak, mi pedig továbbfejlesztettünk és ma már működésünk teljes területét lefedi.

– emlékszik vissza Békés István.

Mivel tudja egy biztosítási alkuszcég elnyerni az ügyfelek bizalmát manapság?

Egy időben a bankok elkezdték bezárni a fiókjaikat és ezzel párhuzamosan online csatornákra terelni az ügyfeleiket. Manapság ismét nyílnak fiókok, de már egy új kor szellemében és arculatával. A PANNON-SAFE kezdetektől fiókhálózatot épít, a filozófiánk mindig is az volt, hogy mi „bástyákat építünk”. Ez egy meglehetősen drága, de reményeink szerint hosszú távon megtérülő befektetés.

Ennek a befektetésnek megtérülését nem feltétlenül pénzben, hanem inkább ügyfél-bizalomban és a visszatérő ügyfékörben látjuk. Arra törekedtünk, hogy legyenek saját irodáink országszerte, legyünk láthatók az ügyfelek számára.

– mondja Békés István.

Egy kezdő- vagy átlagos biztosítási üzletkötő egy kávézóban tárgyal ügyfeleivel, ahová ügyfélpanasz esetén például lehetetlen visszamenni reklamálni. A PANNON SAFE tanácsadói viszont – az irodahálózatnak köszönhetően – kellemes környezetben tudnak foglakozni az ügyfelekkel, akiket nyitvatartási időben mindig vár valaki – még akkor is, ha az ügyfél konkrét tanácsadója épp nyaral, vagy beteg.

Mindenki képben van, mindenki tud mindent a PANNON-SAFE-nél?

A tanácsadó a siker kulcsa. Rendkívül fontos – és az ügyfél-bizalom alapja – a jól képzett, jó megjelenésű, jó kommunikációs képességgel rendelkező és persze megfelelően tájékozott, képzett tanácsadó (üzletkötő) is.

Mivel ez az alfája és az omegája is egyben az alkuszi szakmának, így nagy gondot fordítunk munkatársaink képzésére, motiválására.

– vélekedik Békés István.

A rendszeres oktatások és az e-learning rendszerünk mellett az apróbb munkahelyi kedvességekre is odafigyelünk. Igyekszünk alkalmazni a modern IT adta lehetőségeket, így ügyfeleink születésnapjáról sem feledkezünk meg, sőt arra törekszünk, hogy – amikor az esedékes – felköszöntsük mind a közel 100.000 partnerünket!

Online felületeken vagy inkább személyesen lesz érdemes biztosítást kötni a közeljövőben?

A szakmailag egyszerűbb  biztosítástípusok körében ma már bevett dolog, hogy leginkább elektronikusan kötjük meg ezeket, elég csak a KGFB-re vagy az utasbiztosításra gondolni. Ezen módozatoknál akár 70-80% is lehet az online értékesítés részaránya. Mivel változik a világ, így értelemszerűen jelennek meg újfajta kockázatok is, amikre válaszként az insurtech startupok sokféle rapid megoldást kínálnak majd – jellemzően még nem idehaza.

 

Csapatépítés a PANNON SAFE-nél. | Fotó: PANNON SAFE Kft.
 

Magyarországon sokáig lesz még szükség biztosítási tanácsadókra?

A biztosítás klasszikus megközelítésben egyelőre még mindig egy „people-based-business”, a komolyabb, nagyobb kockázatokat lefedő megoldásokhoz szükség van az emberre és egyelőre úgy tűnik, hogy ez egyhamar nem is fog megváltozni.

A biztosítás egy emberközpontú üzlet, mi pedig hiszünk a tanácsadók fontosságában. A piaci szabályozók online megvásárolni egyelőre csak az egyszerűbb és jól kommunikálható termékeket engedik. Nem gondolom, hogy az MNB ezen az álláspontján egyhamar változtatna.

– vélekedik Békés István.

A PANNON-SAFE sajátja, hogy – a kollégák révén – az ügyfelekkel személyes, emberi kapcsolatot tart fenn. Ellentétben egy online portállal, minket nem csak a kötéskor, hanem kárrendezéskor, szerződésmódosításkor, csekk vagy zöldkártya ügyben is el lehet érni személyesen. Jó látni, ahogy szemtől szemben állva – a kérdést megválaszolva – megnyugtathatjuk ügyfeleinket és úgy távoznak, hogy elintézettnek érzik azt, amiért jöttek. Erre egy emailes „fogadtuk kérését” levél nem mindig képes!

Mennyire használják ki az olyan modern csatornákat, mint például a közösségi média?

Sok energiát fordítunk a közösségi oldalakon a kommunikációra, a PANNON-SAFE-nek van Facebook és Instagram oldala, akik ezeket a felületeket használják ott is elérhetnek minket. Főleg az Y és a Z generáció körében népszerűek a közösségi oldalak vagy a chat, esetleg chatbot használata a telefon helyett. Saját pénzügyi-biztosítási témájú blogot is vezetünk a penzugyeinkbiztonsagban.hu címen, ahol az ügyfeleinknek – és persze azok számára is, akik még nem az ügyfeleink – publikálunk különféle írásokat a pénzügyi és biztosítási tudatossággal kapcsolatban. Ez egyébként része a PANNON-SAFE pénzügyi edukációs tevékenységének is.

A fiatal generáció – legyen az ügyfél vagy munkatárs – csak modern, dinamikus, trendi módon érhető el és fogható meg, ezért igyekszünk az online tér adta lehetőségek minél szélesebb körét kihasználni.

– magyarázza Békés István.

Melyek azok a biztosítással kapcsolatos tartalmak, amelyek iránt leginkább érdeklődnek az ügyfeleik, illetve az internetes felületeikre érkező látogatók?

A PANNON-SAFE YouTube csatornáján különféle rövid, biztosítási témájú videókat osztunk meg. Ezek mostanában kezdenek népszerűek lenni, főleg a fiatalabb generáció körében. Témákat tekintve az hiszem végtelen lehetőség van a tartalom gyártásra, ezért általában olyan topikokat dolgozunk fel, amelyek valamilyen szinten relevánsak lehetnek az ügyfeleknek, közéleti aktualitása van, illetve sok embert érdekelnek.

Van fenn például egy videó, ami az egyik gyakori balesettípusról szól, amikor hátulról nekünk koccannak. Senki sem örül ha összetörik, és gyakran tanácstalanok az emberek, hogy mit is kell tenni ilyenkor? Ezért összefoglaltuk a legfontosabb ezzel kapcsolatos teendőket. Egy másik videóban arra hívjuk fel a figyelmet hogyan kell használni a MABISZ népszerű e-kárbejelentő alkalmazását, de vannak utasbiztosítással, vagy leáztatással vagy akár toborzással kapcsolatos videóink is.

– magyarázza Békés István.

 

Békés István, a PANNON-SAFE igazgatója. | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád – Biztosító Magazin.

Milyen módon fejleszti a PANNON-SAFE az ügyfélkiszolgálási színvonalat a biztosítás- és pénzügyi-közvetítés területén?

Részben az előbb említett „bástyáinkra” fókuszálunk, ahol igyekszünk mind informatikailag, mind megjelenében pénzügy-konform és modern megoldásokat alkalmazni. Az utóbbi években jelentős erőforrásokat biztosítottunk az online jelenlétünk fejlesztése, a PANNON-SAFE ügyfelei ennek köszönhetően ma már bárhol és bármikor hozzáférhetnek a biztosításokkal kapcsolatos adataikhoz. Az általunk fejlesztett ÜGYFÉLZÓNA egy biztosítótól független online alkalmazás -, ahová belépve a felhasználók a szerződésük minden paraméterét, státuszát és a hozzá kapcsolodó dokumentumokat (mint például kötvénymásolat vagy csatolt dokumentumok) meg tudnak nézni. Mivel interaktív a felület, ezért lehetőség van kapcsolatfelvételre is az üzletkötővel – chates formában – vagy akár változásbejelentések indítására is.

Az okostelefonra fejlesztett ÜGYFÉLZÓNA alkalmazásunk a PLAY áruházból tölthető le, az iOS- verzió is hamarosan érkezik. Gyorsabban, hatékonyabban, nagyobb ügyfélélménnyel, online és több időmegtakarítással – ezek a jövő ügyfélkiszolgálásának hívószavai.

– hangsúlyozza Békés István.

A jövő tekintetében gondolkodunk egy bővebb, a jelenleginél némileg komplexebb okostelefonos alkalmazás fejlesztésén is.

Békés István, a PANNON-SAFE  igazgatója. | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád – Biztosító Magazin.

(x) Szponzorált tartalom. A cikk megjelenését a PANNON-SAFE Kft. támogatta.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...