Kövesse Facebook oldalunkat!

A munkaerőhiány és az alkatrészek drágulása is hozzájárul a jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díjak (kgfb) emelkedéséhez, amelynek mértéke a CLB biztosítási alkusz cég szerint is átlagosan 10-15 százalék lehet.

A CLB csütörtöki közleményében azt írta, év végi fordulója még mintegy 1 millió autósnak van, az új tarifát november 2-án hirdetik ki a biztosítók.

A drágulás egyik indokaként említik az átlagosnál több idei balesetet, de megjegyzik azt is, hogy autószerelőből és karosszériásból legalább akkora hiány van, mint a munkaerőpiac többi területén.

Egy egyre jobban meg kell becsülni – meg kell fizetni – azokat, akik még megmaradtak ebben a szakmában. A jelentősen megemelt bérüket elsősorban a vállalási díjból pótolják az autószerelő cégek: drágul a javítás,miközben az alkatrészárak is nőttek, és ez kihat a biztosítási díjra is.

– fejtette ki Németh Péter, a CLB online értékesítési és kommunikációs igazgatója a közleményben.

KORÁBBAN ÍRTUK

MABISZ: Olcsó a KGFB idehaza, Európában máshol magasabbak a tarifák

Nemzetközi összehasonlításban a magyar KGFB-tarifák az elmúlt évek emelkedése ellenére is a legolcsóbbak közé tartoznak Európában - állapította meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége

Csaknem félmillió robogóra mulasztják el megkötni a kötelezőt

A szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően 3-5 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.

A novemberi kampány egyre kevesebbeket érint

Ennek oka, hogy év végén már csak a 2010 előtt vásárolt járműveknek van kgfb-fordulója, bár ezekből a viszonylag idős járművekből is még egymilliónál több fut az országban – jegyezték meg.

  • Ezeknek az ügyfeleknek a biztosítók legkésőbb november 11-éig küldik ki azt a levelet – postán vagy emailben -, amelyben közlik a jövő évre megajánlott díjat.
  • A jelenlegi szerződés felmondására legkésőbb december elseje éjfélig van lehetőség, az új biztosítás kiválasztásának határideje pedig december 31. – írták.

Ne döntsünk elhamarkodottan a biztosításról

A CLB szakértője szerint idén sem kell elhamarkodottan az első napokban váltani.

Mindenkinek érdemes megvárnia, hogy a saját biztosítója milyen tarifaajánlatot küld.

Németh Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy semmit nem kell tenniük azoknak, akik maradnak régi biztosítójuknál, a válasz nélkül hagyott értesítést a cég érvényesnek tekinti, és a megajánlott tarifát fogja érvényesíteni.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...