Kövesse Facebook oldalunkat!

Az Affidea Magyarország Kft. megvásárolja a járóbeteg-szakellátást kínáló Medical Service Budapest Kft.-t (MSB) – jelentette be kedden a két vállalat vezetője. A tájékoztatás szerint a három fővárosi egészségközpontot működtető MSB megszerzése annak a modellváltási stratégiának újabb lépése, amellyel az Affidea átfogó vállalat-egészségügyi és járóbeteg-ellátási szolgáltatásokkal bővíti a korábban kizárólag a képalkotó diagnosztikára épülő működési modelljét.

Cél a piaci pozíció erősítése a privátegészségügyi piacon

Az akvizíció célja, hogy az Affidea megerősítse pozícióját a komplex privátellátási piacon, szolgáltatási hátterével támogassa az MSB privát egészségközpontjainak további fejlődését, illetve cégcsoportszinten hasznosítsa az MSB járóbeteg-szakellátási tapasztalatát.

  • Az MSB árbevétele 680 millió forint volt január-októberben, tavaly egész évben 453,7 millió forintot ért el.
  • A két társaság közös közleményében idézik Giuseppe Recchit, az Affidea Csoport vezérigazgatóját, aki azt mondta, Magyarországon további befektetéseket is terveznek, a magyar vállalat fejlődésük egyik motorja.

A két vállalat egymást jól kiegészítő és korszerű egészségügyi szolgáltatásainak integrációjával – az Affidea-csoport ernyője alatt – a piac meghatározó járóbeteg-szakellátási portfóliója jön létre.

– fogalmazott a közleményben Leitner György, az Affidea Magyarország ügyvezető igazgatója.

KORÁBBAN ÍRTUK

Álom-e a papírmentes iroda? Bankok és biztosítók működését forradalmasítja IT megoldásaival az Innodox

Megoldásaikkal a közműszolgáltatóknál hónapról-hónapra sárga csekkek milliói készülnek, az OTP és a CIB Bank a havi egyenlegközlőinek tömeges előállításához ugyancsak az INNODOX rendszereit használja.

13 milliárdot ad a kormány, új kórház épül a Frankel Leó úton

A kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményes lezárását követően megkezdődhet a II. kerületi integrált szakrendelő építése; a beruházásra az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében mintegy 13 milliárd forint kormányzati forrást ítéltek meg a kerületi önkormányzatnak - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön az MTI-vel.

Több lépcsőben egyesülnek

A két magánegészségügyi szolgáltató szakmai integrációja fokozatosan, több lépcsőben valósul meg. Az első fázisban az MSB egészségközpontjai – önállóságuk megtartásával – a korábbi ügyvezetés irányításával működnek tovább, de már használhatják az Affidea diagnosztikai szolgáltatásait, illetve élhetnek a szakmai konzultációs és továbbképzési lehetőségeivel.

A két vállalat operatív integrációja 2021-ben a járóbeteg-szakellátási szolgáltatások harmonizációjával fejeződik be.

Bevásárlóközpontokban is jelen vannak

Az MSB járóbeteg-ellátásra szakosodott privát egészségközpontjai már 2013 óta vannak jelen nagy fővárosi bevásárlóközpontokban. Jelenleg a Mammutban, az Árkádban és a Corvin Plázában üzemelteti prémium egészségközpontjait, ahol 75 orvos közreműködésével 30 területen kínál járóbeteg-szakellátást ügyfeleinek. Eddigi működése alatt az MSB több mint 72 ezer pácienst látott el.

Az Affidea saját szolgáltatási palettáján kapcsolja össze a komplex prevenciós szűréseket, a modern képalkotó diagnosztikai vizsgálatokat, a járóbeteg-szakellátást és a vállalat-egészségügyi szolgáltatásokat.

Az MSB megvásárlásával már országszerte 15 központban és több mint 100 telephelyen van jelen, illetve több mint 1000 munkavállalót és szerződött partnert foglalkoztat.




Az Affideát 28 évvel ezelőtt Magyarországon alapították

Az Affidea jelenleg 40 szakorvosi területen kínál járóbeteg-szakellátást, illetve – országos lefedettséggel – évente több mint 120 000 munkavállaló vállalat- és foglalkozás-egészségügyi ellátását biztosítja. Az akvizícióval a két cég a vállalati szegmensben is megerősíti pozícióit: egyesített vállalat-egészségügyi portfóliójukkal éves szinten mintegy 130 000 hazai munkavállaló ellátását biztosítják.

Az MSB egészségközpontjainak megszerzésével az Affidea ügyfelei immár nyolc fővárosi központban vehetnek igénybe komplex magánegészségügyi szolgáltatásokat: járóbeteg-szakellátást, illetve labordiagnosztikai és modern képalkotó diagnosztikai vizsgálatokat.

  • Alapítása óta az Affidea Magyarország több mint 17 milliárd forintot fektetett a magyarországi egészségügy fejlesztésébe, infrastrukturális beruházásokba és a korszerű géppark kialakításába. Központjaiban és telephelyein mintegy 1 millió vizsgálatot végeznek évente.
  • A vállalat 2018-ban teljeskörűen átvette a Főnix-Med vállalat-egészségügyi és járóbeteg-ellátási érdekeltségeit.
  • Jelenleg az Affidea Group – 16 országban 9400 szakemberrel és 272 központtal – Európa legnagyobb képalkotó diagnosztikai, járóbeteg-ellátási és daganatterápiás szolgáltatója.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...