Kövesse Facebook oldalunkat!

A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság több mint 200 kilométernyi Duna-szakaszon 15 hajóval kutatja a dunai hajóbaleset során eltűnteket egészen az országhatárig – közölte a kapitányság vezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Addig keresik a Hableány utasait, amig meg nem lesznek

A rendőrök tetemkereső kutyákat is bevetnek; az állatok segítségével eddig három holttestet találtak – mondta el Prohászka Richárd.

A kutatás alkalmával modern szonárberendezéseket, keresőlámpákat és éjjellátó készülékeket is bevetnek – tette hozzá.

Elmondta, a balesetet követően azonnal megkezdték az eltűntek felkutatását, és mindaddig folytatják a munkát, amíg elő nem kerül a Hableány valamennyi utasa. A kutatás közben együttműködnek a társzervekkel, illetve igénybe veszik a többi között halőrök és más „vízen járó” illetékesek segítségét is, továbbá részt vesznek a nyomozásban – mondta a kapitány.

Tervezik a civil lakosság bevonását is a kutatásba

Kérdésre válaszolva közölte, hogy csütörtökön a Hableány matrózának holttestét találták meg állampolgári jelzés alapján. A személyazonosítás megtörtént. Szintén kérdésre válaszolva cáfolta, hogy tervezik civil lakosság bevonását a kutatásba.

Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sygin szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét embert sikerült kimenteni.

Fotó: MTI.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...