Kövesse Facebook oldalunkat!

A mindennapi pénzügyeket, például a vásárlást megkönnyítő megoldásokkal rukkoltak elő a K&H fejlesztői innovációs versenyére jelentkező startupok. A világ minden tájáról összesen 45 csapat nevezett többek között mesterséges intelligencián alapuló adatfeldolgozó alkalmazással, láthatatlan és különböző elektronikus fizetési megoldással. A K&H szakmai zsűrije a Mondriaan csapatot választotta győztesnek. 

 

Komoly mezőny gyűlt össze a készpénzhasználat visszaszorítását, továbbá mobilos alkalmazások térnyerését elősegítő innovatív megoldásokat fejlesztő startupoknak meghirdetett K&H versenyre, az Innovathonra.

Összesen 45 csapat nevezett a versenyre a világ minden tájáról: a csapatok kétharmadát adták a magyar cégek, de többek között volt amerikai, német, lengyel, holland, izraeli és orosz startup is.

A K&H stratégiájában kiemelt szerepe van a digitalizációnak

Ezt jól példázza a bank elmúlt években bevezetett számos új szolgáltatása:

  • Február végén a K&H Magyarországon az elsők között nyitotta meg  a második pénzforgalmi irányelvvel összhangban (PSD2) az új típusú szolgáltatók számára hozzáférést biztosító K&H fejlesztői portált („sandboxot/homokozót”) és tesztkörnyezetet.
  • A rendezvény célja az volt, hogy a fintech cégek a nyílt platformon megoldásokat fejlesszenek, melyre 2 hét állt rendelkezésükre és a döntő teljes napja. 
  • A fintech startupok mellett klasszikus információtechnológiai rendszereket fejlesztő kis- és középvállalkozások, valamint érdekes ötletet bemutató egyetemisták is jelentkeztek.
  • Akadt olyan versenyző is, amely már a K&H anyabankja, a KBC mobilbankjának szállít mesterséges intelligenciára épülő alkalmazást.

A piaci szereplőknek, köztük a bankoknak fokozottan kell figyelniük a megjelenő új fejlesztéseket annak érdekében, hogy a leggördülékenyebb, leghatékonyabb megoldásokat szállító startupokkal, külső fejlesztőkkel partnerségre lépve nagyon hamar komoly versenyelőnyre tehessenek szert.

– emelte ki Németh Balázs, a K&H Operáció, technológiák és lakossági hitelkezelési divízióvezetője.

Érdekes pályaművek érkeztek

Az K&H Innovathon-on szereplő csapatok az azonnali fizetési rendszerhez (AFR), valamint a jövőbeni bankolást szabályozó második uniós pénzforgalmi irányelvhez (PSD2) kapcsolódó elektronikus fizetési megoldásokkal rukkoltak elő. Volt olyan jelentkező, amelyik „láthatatlan fizetési” megoldással üzemelő új szolgáltatásokat hozott. Akadt olyan pályázó, aki big data felhasználást mesterséges intelligenciával kezelő rendszert mutatott be. Színesítette a palettát a digitális csatornák segítségével a fiatalokat megszólító alkalmazás, valamint jött olyan pályamunka is, amely teljesen újragondolta a K&H platformját a lakásfelújítástól az élelmiszervásárlásig.

A díjazottak

  1. helyezett Mondriaann
    A K&H Innovathon döntőjébe végül 14 csapat jutott be, az eredményhirdetést pedig május 18-án, szombaton tartotta meg a K&H ünnepélyes keretek között. A K&H Bank vezetőiből és a bank partnerének, a VISA bankkártya-társaság szakemberéből álló zsűri döntése szerint a győztes a Mondriaann lett. A Mondriaan tranzakció alapú jutalomrendszere lehetővé teszi a bankok és kereskedők számára, hogy személyre szabott ajánlatokat juttassanak el az ügyfelekhez az aktuális költekezési szokásaikra építkezve offline és online formában, emellett pedig viselkedéselemzési algoritmusuk a kampányok sikerességét segíti. A K&H és VISA vezetőiből álló zsűri egyértelműen kiemelte, hogy a jövő megoldását láthatták a Mondriaan csapat fejlesztésében.
  2. helyezett VoxPay
    A Voxpay fizetési rendszer webshopon és mobilon keresztül történő készpénzmentes fizetést tesz lehetővé az élet minden területén, legyen szó akár parkolásról, utazásról vagy internetes vásárlásról.
  3. helyezett Koin
    A Koin csapata jól ismert lehet azoknak, akik eddig is tudatosan kezelték pénzügyeiket. A személyi költéseket elemző csapat nemcsak költésanalízist biztosít az ügyfeleknek, hanem a jövőre is gondol és prediktív elemzéseivel az előrelátható pénzügyi kérdésekre is segítséget nyújt
  • K&H különdíj
    Family Finances: A legjobb UI/UX díjat a Family Finances csapata nyerte el, akik a modern kor dizájn elvárásainak megfelelően egy olyan alkalmazással álltak elő, ami a digitális generációk számára minden igényt kielégít, miközben a készpénzmentes életet biztonságos keretek között teszi lehetővé.
  • VISA különdíj
    Salarify csapata a béren kívüli juttatásokat, illetve a bérelőlegeket helyezte középpontba.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...