Kövesse Facebook oldalunkat!

Az idén várhatóan már csökkenni fog a magyarországi használtautó-import a Das WeltAuto szerint, az országos hálózattal rendelkező kereskedő cég úgy véli, a behozatal a 2018-ban forgalomba helyezett 158 790 járművel elérte a csúcsát.

Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében rámutatott: az import tavaly augusztusban lejtmenetbe kapcsolt, és várhatóan 2019-ben folytatódik ez a trend.

Emlékeztetett arra, hogy 2012 óta öt és fél éven át meredeken nőtt a külföldről behozott autók forgalomba helyezésének száma. A Datahouse adatait idézve rámutatott: 2018 második felében viszont már négy csökkenő hónapot is rögzítettek. Ebben az időszakban összesen 2,8 százalékkal esett az import, amit az ügyvezető a szigorodó jogszabályokkal és a magas euróárfolyammal magyarázott. 

Frank György az import megtorpanását pozitív fordulatnak tartja, mert ezzel kevesebb ismeretlen előéletű, rossz állapotú jármű érkezik az országba, kevesebb magyar vásárló járhat pórul használt autó vásárlásakor, és visszaszorulhatnak az áfa befizetésével kapcsolatos anomáliák is. A hazai használtautó-piac tisztulását véleménye szerint nagyban szolgálta, hogy a külföldi autókra is kötelezővé vált az eredetiségvizsgálat.

Hozzátette:

a Das Weltauto már tapasztalja, hogy a hazai vásárlók elkezdték keresni a megbízható, szabályosan működő, esetenként garanciát is nyújtó kereskedőket.

A közlemény ismerteti: 2018-ban is 60 százalékban 10 évnél idősebb kocsik jöttek az országba, az 5 éves vagy annál fiatalabb járművek aránya mindössze 20 százalék volt. A legnépszerűbb szegmens az alsó-középkategória (42 778 autó), a felső-középkategória (28 258 autó) és az MPV-k, az úgynevezett többcélú járművek (27 776 autó) kategóriája volt. A városi terepjárók (SUV) aránya 15 336 autóval megközelítette a 10 százalékot.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...