Kövesse Facebook oldalunkat!

1988-ban, a VISA-val folytatott intenzív tárgyalások után Magyarország, sőt Közép-Kelet-Európa első bankkártyáját az MKB Bank adta ki. Kezdetben magánszemélyek még nem, csak MKB-s devizabetéttel rendelkező cégek igényelhettek bankkártyát, az esetleges túlköltésekhez a banknál vezetett számláik szolgáltak fedezetül. Az első bankkártyákat az üzletág osztályvezetője maga vitte kézben és adta át az igénylőknek.

Az MKB Bank VISA Classic kártyája 1988-ban külföldön is debütált: a szöuli olimpián magyar sportvezetők fizettek az első kártyákkal.

Magánszemélyek csak 1989-től igényelhettek bankkártyát, de csak abban az esetben, ha legalább kétezer dolláros MKB-s számlafedezettel rendelkeztek.

Az MKB Bank első bankkártyájának motívumát, a stilizált Lánchíd-ábrázolást, Vagyóczky Károly a Pénzjegynyomda grafikai részlegének akkori vezetője, az akkor használt papír bakjegyek elismert tervezője készítette.

És bár 30 év nem túlzottan nagy idő, az MKB Bank legendáriuma szerint egy személyes indok is közrejátszhatott az első magyar bankkártya kiadásában.

A fáma szerint az MKB Bank akkori második embere – szenvedélyes dohányos – New York-i hivatalos útja során egy éjszaka kifogyott a cigarettából. A szálloda recepcióján próbált vásárolni magának, ám a hotelben csak bankkártyával tehette volna, de az nem volt neki.

Valószínűleg ez a kudarc csak a végső lökést adta kártyaüzletág beindításához, hiszen a külkereskedelmi cégek akkor még szinte kizárólagos bankjaként az MKB Bank elsőként tapasztalta ügyfeleinek bankkártya iránti, egyre sürgetőbb igényét.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...