Kövesse Facebook oldalunkat!

Ma hajnalban 13 biztosító tette közzé január 1-re szóló kötelező biztosítási díjait. Sajnos a 13-as szám most sem hoz szerencsét az érintett egymillió gépjármű-tulajdonosnak, akik újabb 15%-os átlagos drágulással számolhatnak. A díjak emelkedése miatt idén is mindenkinek érdemes ellenőriznie a számára ajánlott díjakat – áll a Biztosítás.HU összehasonlító portál közleményében.

Így alakult az elmúlt 15 év

A magyarországi kötelező biztosítási díjak jelentős átalakuláson mentek keresztül az összehasonlító-portálok 2004. évi megjelenése óta. Az autósok aktivitásának köszönhetően 2004 és 2011 között a díjak közel harmadukra zuhantak, 15-20 ezer forint éves megtakarítást hozva ezzel az autósoknak.

A biztosítók által túlzásba vitt árverseny azonban 2010-re megbosszulta magát, a kötelező kampány eltörlésre került és a díjak erős emelkedésbe kezdtek.

A Biztosítás.HU legfrissebb adatai azt mutatják, hogy az elmúlt hat évben töretlen díjemelkedés jövőre is folytatódik. Az is igaz ugyanakkor, hogy az emelkedő díjak még mindig elég messze vannak a 2004. évi induló szintjüktől (a közel 45 ezer forinttól).

Mennyi lesz a kötelezőm díja?

Öt, de akár tízezer forint feletti éves emeléssel is találkozhatnak a még december 31-i biztosítási évfordulóval rendelkező autósok, ha rátekintenek jövő évi kötelező díjukra.

A közel egymillió érintett autósnak ugyanis szinte kivétel nélkül emelkedő díjakat ajánlanak novemberben biztosítóik.

A díjemelkedéseket elkerülendő az autósoknak újra aktivizálniuk kell magukat

A díjak ellenőrzésére várhatóan november 3-tól kerülhet sor, ekkortól lesznek ugyanis teljes egészében elérhetőek a díj-összehasonlító kalkulátorok az online alkuszi portálokon. A biztosítóváltásra december 1-ig van idejük az autósoknak.

De miért emelkedik a díj?

Joggal merül fel a kérdés, hogy ha a biztosítók egyszer már le tudták csökkenteni díjaikat egy egészen alacsony szintre, most mi annak az oka, hogy ismét dinamikus emelkedéssel kell az autósoknak számolniuk?

A magyarázat szerint az alkatrészárak és a javítói óradíjak hihetetlen magasságokba emelkedtek az elmúlt években.

Ez nyilván jelentősen megnövelte a biztosítók költségeit (18 ezer forintos javítói óradíj !!! már nem számít kiugrónak), illetve az autók műszaki tartalmának növekedése miatt a károk átlagértéke is jelentősen megnőtt.




Versenyben az ügyfelekért

Az idei évben a biztosítók összesített KGFB díjbevétele várhatóan meghaladja már a 170 milliárd forintot. Ez majdnem a kétszerese annak a 90 milliárdnak, melyet a kötelező díjak legalacsonyabb szintjekor realizálni tudtak a biztosítók. Ha azonban figyelembe vesszük az emelkedő kárráfordításokat és a hazai járműpark hihetetlenül dinamikus növekedését, akkor ez a díjtömeg már arányosnak mondható. A járművek száma ugyanis a 2012-es 3,2 millióról mára több mint 5 millióra emelkedett hazánkban.

Érdemes szétnézni a piacon

Az összesített díjtömeg azonban önmagában még nem mond túl sokat. Ahhoz, hogy a szektor profitabilitását megvizsgálhassuk, szükséges a kárráfordítások ismerete is. Ez az elmúlt két évben 62% körül alakult a biztosítók átlagában. Ezt szakértők már megfelelőnek találják, vagyis a károk és a díj aránya már alkalmas arra, hogy az egyes biztosítóknak megfelelő mozgástere legyen a díjaik üzletszerzési célú mozgatására és ismét elkezdhessenek új ügyfelek után nézni azáltal, hogy egyes autósoknak már kedvezőbb díjakat ajánlanak.

Ezt erősíti az is, hogy a most megjelent tarifákban ismét jelentősebb eltérések vannak az egyes biztosítók kampányra ajánlott díjai között.

Vagyis a díjemelkedéseket elkerülni szándékozó autósoknak mindenképp érdemes körülnézniük a piacon.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...