Kövesse Facebook oldalunkat!

Megszüntetné a lakástakarék-szerződésekhez járó állami támogatást egy, a parlamenthez benyújtott – még nem elfogadott – kormánypárti törvénymódosító javaslat. A jogszabály-módosítás hatályba lépése után a lakástakarék-szerződésekhez nem járna a jelenleg 30 százalékos, évente maximum 72 ezer forintos állami támogatás.

Egyelőre csak törvényjavaslatról van szó, ezért konkrétumokat nem lehet mondani. Mindenesetre tény, hogy az állami támogatás nagyon fontos eleme a lakástakarék-szerződéseknek, elsősorban ennek köszönhető, hogy akár két számjegyű hozamot biztosítsanak ezek a szerződések.

– mondta Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője.

Roham várható

A BankRáció.hu friss összeállítása szerint október 15-én érvényes ajánlatok szerint a 4 éves futamidejű lakástakarék-szerződéseknek a hozama volt a legmagasabb, 10,28-12,54 százalékot tett ki, ami kimagaslónak számít a jelenlegi alacsony kamat- és hozamkörnyezetben.

Ha a törvénymódosító javaslatot a következő napokban változatlan formában fogadja el a parlament, akkor a hatályba lépésig lakossági roham és sok szerződéskötés várható, mert a jogszabály-változtatás visszamenőleg nem érinti a lakástakarék-szerződéseket.

– tette hozzá Trencsán Erika.

A BankRáció.hu szakértője elmondta, a lakástakarék-szerződésekre a takarékoskodási időszak után lakáscélú hitelt is felvehetnek az érintettek. A szakember a
Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait idézve elmondta azt is, hogy a magyar piacon működő lakástakarék-pénztáraknál lévő lakáshitel-állomány 385 milliárd forintot tett ki az idei első félév végén, ez a teljes lakáshitel-állomány több mint 12 százalékát tette ki. A bankok kezében 1773 milliárd forintnyi lakáshitel volt, ami 57 százalékot jelent a teljes hitelállományból. A jelzálogbankok részesedése 28, a takarékszövetkezeteké több mint 3 százalékos volt.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...