Kövesse Facebook oldalunkat!

A jegybank fix kamatozású növekedési hitelprogramot (nhp fix) indít 2019-ben a kis- és középvállalkozások hitelfelvételi lehetőségének további javítására, főként az alacsony kamatozású, hosszabb lejáratú hitelek elterjedése érdekében – közölte a Magyar Nemzeti Bank a honlapján kedden.

Nulla százalékra…

A közlemény szerint az MNB 0 százalékos kamat mellett biztosít majd a hitelintézeteknek refinanszírozási forrást, amelyet azok maximum 2,5 százalékos kamatmarzs mellett hitelezhetnek tovább kkv-nak, új beruházások forint alapú finanszírozására. A program 1000 milliárd forintos kerettel indul.

Egy vállalkozás maximum 1 milliárd forint hitelhez juthat majd a program keretében

A forinthitelek törlesztési ideje minimum 3, maximum 10 év lehet. A hitel új beruházások finanszírozására igényelhető, a lízinget is ideértve. A szerződéses időszak 2019. január 1-jén kezdődik.

Nem cél a pénzmennyiség növelése

A közlemény szerint az új konstrukcióval az MNB-nek nem célja a bankrendszerben lévő likviditás mennyiségének növelése, mindössze a kkv-hitelezés szerkezetére kíván hatást gyakorolni. Az NHP fix keretében történt folyósításokból adódó többlet pénzmennyiséget az MNB a preferenciális betéti konstrukcióval kívánja lekötni (sterilizálni), melynek keretében az arra jogosult hitelintézetek alapkamaton helyezhetnek el betétet a jegybanknál.
A közleményben felidézik, hogy az nhp program korábbi három szakasza sikeresen javított a kkv-k hitelhez jutásában, miután a pénzügyi válság után jelentősen szűkült e cégek hitelhez jutási lehetősége.

Az nhp 2013. június és 2017. március között már teljesítette a kitűzött célokat

A kkv-hitelpiac helyreállítását és a gazdasági növekedés elősegítését. A program növelte és kedvező irányban befolyásolta a hitelállomány szerkezetét is, köszönhetően a hosszú, akár 10 éves futamidőre elérhető fix, alacsony kamatozású hiteleknek. A program keretében közel 40 ezer vállalkozás jutott finanszírozáshoz több mint 2800 milliárd forint összegben.

Az nhp harmadik szakaszával párhuzamosan az MNB 2016-ban elindította a piaci hitelprogramot (php), a piaci alapú – azaz jegybanki refinanszírozás nélkül megvalósuló – hitelezésre való gördülékeny visszaállás elősegítése, valamint a fenntartható gazdasági növekedés kkv-hitelezésen keresztüli biztosítása érdekében. A bankok 2016-ban és 2017-ben is jelentősen túlteljesítették a program keretében tett hitelezési vállalásaikat, így az sikeresen hozzájárult a hitelállomány növekedéséhez, annak szerkezetére azonban a jegybank értékelése szerint nem gyakorolt érdemben hatást, a hosszú, fix kamatozású hitelek aránya visszaszorult. A php 2018-ban még támogatja a kkv-hitelezés bővülését, de év végén lezárul.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...