Kedd délután délnyugat, nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre nagyobb területen alakul ki zápor, zivatar. Estig hozzávetőleg a Duna vonaláig juthat el a csapadék. Éjszaka a záporok, zivatarok lassan kelet felé helyeződnek.

Szerda reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen valószínű csapadék, akár hosszabb időre is kisüthet a nap, majd ismét erős gomolyfelhő-képződésre van kilátás, és egyre többfelé várható zápor, zivatar. Kedden délután, éjszaka és szerdán napközben is lehetnek heves zivatarok felhőszakadással, jégesővel, szélviharral. Zivataroktól függetlenül szélerősödés csak kedden napközben lehet helyenként délnyugati, nyugati irányból.

  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 23 és 30 fok között várható, északnyugaton lesz a hűvösebb.

Európa időjárása

  • Ciklonális hatások alakítják szárazföldünk nagy részének időjárását, a tengerszintre átszámított légnyomás mindössze Európa nyugati és keleti peremén éri el helyenként az 1015 hPa-t.
  • A Finnország térségétől a Baltikumon át, Lengyel-, Német- és Franciaországig húzódó hullámzó front mentén, illetve másutt a helyi tényezők hatására többfelé alakul ki zápor, zivatar. Heves zivatarokról is érkezik jelentés.
  • A szárazföld belsejében és a Földközi-tenger középső és keleti medencéjében általában 25 és 33 fok közé melegszik fel a levegő.
  • Ugyanakkor Nyugat-Európa jelentős részén 18, 23 fok a jellemző, a Skandináv-félsziget és az Ural előterének északi tájain pedig 10 fok közeli csúcshőmérsékletet is mérnek.
  • A Kárpát-medencében folytatódik a záporos, zivataros idő, de szerdára hazánk túlnyomó részén megszűnik a hőség.

NEKED AJÁNLJUK

Több órás napsütés, 30 fok meleg és néha egy kis szél: időjárás vasárnap estig

A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett szombaton és vasárnap is több órás napsütésre számíthatunk.

Már elérhető az MFB 70 milliárdos vállalkozási hitelprogramja

Kedvező feltételekkel igényelhetnek hitelt a vállalkozások a Magyar Fejlesztési Bank 70 milliárd forintos keretösszegre bővült MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukcióból.

Állami gondozottból lett sikeres biztosítási tanácsadó

Szívós és eltökélt férfi, aki kitartó munkájával a semmiből építette fel magát, határozottságával, egyszerű és célratörő gondolkodásával azonnal rokonszenvet kelt az emberekben.

Óvatosabbá vált az MNB hangvétele a londoni elemzők szerint

Londoni pénzügyi elemzők egyöntetű értékelése szerint az eddigieknél visszafogottabb hangvételre váltott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.

K&H Biztosító: Tomboló viharszezon, közel 3000 kárbejelentés

A június eleji viharok miatt eddig 800 kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz, így közel 2770 ezerre nőtt a viharokhoz köthető idei kárbejelentések száma.

Kiváló pályaművek születtek az MNB idei egyetemi ötletpályázatán

Színvonalasan kidolgozott javaslatok, újszerű kommunikációs módszerek és egyedi megközelítés jellemezte az MNB „Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!" című egyetemi ötletpályázatának idei pályaműveit.

Egymilliárdra rúg a kárbejentések összege a Generalinál a viharok miatt

Június első napjaiban országszerte csaptak le viharok, sok helyen komoly károkat okozva. A Generali Biztosítóhoz ebben az időszakban közel 6000 esetről érkezett bejelentés, megközelítőleg 1 milliárd forint értékben.

Kiszáll a CIG Pannónia a CASCO piacról, 14.000 ügyfelet érint

A döntést az indokolja, hogy a casco piacon tapasztalt kiélezett verseny miatt a termék nyereségessége elmarad a CIG Pannónia más termékeinek mutatóitól.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!