Kövesse Facebook oldalunkat!

A piramis játékok veszélyeiről indított figyelemfelkeltő kampányt a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ugyanis csak az elmúlt két hónapban már 6-7 ilyen jellegű tevékenységet végző céget talált a jegybank – mondta Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Példaként említette, hogy az ügyfelek legyenek körültekintőek, ha az interneten az egyes cégek befektetéseinél „mesés”, havonta akár 4-6 százalékos hozamot ígérnek, ha a felhívásban kripto valutákról olvasnak, illetve ha a cég mögött álló emberekről semmit sem lehet megtudni, ellenben olyan celebekről olvashatnak, akik dicsérik a céget.

Binder István kiemelte, a piramis játék mögött nincs valós gazdasági tevékenység, hiszen a rendszer úgy működik, hogy az újonnan belépők pénzét kapják meg a piramis csúcsán állók, amikor azonban már nincsenek új belépők a rendszer összeomlik.

A felügyeleti szóvivő azt tanácsolta, hogy az ügyfelek minden olyan céget, amelynek a befektetési lehetőségei felkeltették a figyelmét, ellenőrizze le a jegybank honlapján (www.mnb.hu) a Figyelmeztetések menü pont alatt, ugyanis a jegybank minden olyan társaságot számon tart, amely jogosulatlan pénzügyi tevékenységet végez.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...