A külföldi kezelések ára köztudottan magas, sokan mégis úgy gondolják, hogy egy pár napos síelés során nem érheti őket különösebb baj. Az elmúlt években Ausztriában regisztrálták a legtöbb síbalesetet, a sorban Franciaország, Olaszország és Szlovákia következik.

Jellemző sérülések

A legjellemzőbb síbaleseteket az alsó- és felső végtagi sérülések okozzák, azonban súlyosabb esetekben koponyasérülésekkel is számolhatunk, amelyek viszont már jelentős anyagi károkat is jelentenek: egy csonttörés több százezer forintos orvosi kezelést von maga után, míg egy kórházi ellátás esetén a fent említett országokban akár már a napi térítés összege is ennyibe kerülhet.

A tavalyi síszezonban átlagosan 200 ezer forint körüli volt az utasbiztosítás által térített kár összege

A 2016/2017-es síszezonban a kártérítés összege átlagosan 200 ezer forint körül mozgott, míg a legmagasabb összeg meghaladta az 5200 eurót (1,6 millió forint) is – vagyis az anyagi kockázatok nem állíthatóak szembe az utasbiztosítás napi, akár pár száz forintos költségeivel.

„Nagyon fontos, hogy megfelelő biztosítás nélkül ne induljunk útnak. Az átlagos utasbiztosítások nem minden esetben, vagy csak korlátozott mértékben nyújtanak fedezetet a síelés során előforduló kockázatokra, ezért a biztosítás megkötésekor érdemes különösen körültekintőnek lenni, adott esetben szakember segítségét kérni”

– mondta Kőrösi Zoltán, a Keszthelyi Holding tulajdonában álló AGENTA-Consulting Biztosítás- és Pénzügyi Szolgáltatás Közvetítő Kft. értékesítési igazgatója és a Keszthelyi Holding Zrt. vezérigazgató-helyettese. Kőrösi hangsúlyozta:

A biztosítók többségénél nem elegendő az aznap megkötött biztosítás megléte, fontos, hogy annak díja is időben, még az utazás megkezdése előtt beérkezzen a biztosítóhoz.




A kötvényt és az ügyfélszolgálat telefonszámát jó ha magadnál tartod ha utasbiztosítást kötöttél

A szakember javasolja, hogy a téli sportot űzők a sportolás idejére is tartsák maguknál a kötvényt (és kötvényszámot), valamint a biztosító ügyfélszolgálatának telefonszámát, mivel így egy esetlegesen bekövetkező baleset esetén további nehézségektől mentesülhet a síelő.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!