Kövesse Facebook oldalunkat!

A kampány első napjaiban leadott mintegy 3500 megrendelés adatai szerint a K&H, az Allianz és az Union viszi az új kötések mintegy 60 százalékát. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja – biztosítási adó nélkül – közel 17 ezer forint, ami a 14 százalékkal magasabb a tavaly ilyenkor mért 14 900 forintos díjszinthez képest – jelentette be saját adatbázisára hivatkozva a vezető online biztosításközvetítő, a Netrisk.hu.

„A bónuszfokozatok érvényesítése mellett a legtöbben idén is a biztosítóval folytatandó elektronikus kommunikáció, valamint az éves, egyösszegű díjfizetés választása révén spórolnak az autósok. A tavalyi 76 százalék helyett idén már az ügyfelek 90 százaléka döntött úgy, hogy kedvezmény fejében éves díjfizetést vállal.”

– magyarázza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója.

A díjfizetés választott módja is egyre inkább a korszerű megoldások irányába tolódik el. Az éves díjfizetést vállalók körében a tavalyi 61 helyett idén már 85 százalék fizet banki átutalással, a csekket kérők aránya a tavalyi 31 százalékról idén egészen 14 százalékra apadt.

A kampány nyertesei

A legsikeresebb biztosítók eddigi sorrendje: a dobogón jelenleg a K&H, az Allianz és az Union áll, együttes részesedésük közel 60 százalék. Őket követi a Groupama és a Wáberer – az első öt biztosító összesen az idei kampány új szerződéseinek közel 80 százalékát tudhatja magáénak.

A kötési aktivitás eddig a várakozásoknak megfelelő. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a január elsején évfordulós szerződések jövő évi díjairól szóló értesítő levelek november 11-ig történő megérkezése nyomán tovább élénkül majd az ügyfelek érdeklődése. Szintén évtizedes megfigyelés, hogy az első napokat követően emelkedik az átlagdíj mértéke is, mivel a nagyobb autóval rendelkező, magasabb összegű biztosítást kötő autósok általában hosszasabb megfontolást követően döntenek a váltásról – erre egészen december 1-jéig lehetőségük is van.

Fentiek miatt a Netrisk.hu az első napok eredményei alapján megerősíti becslését, mely szerint mintegy 100 ezer autós fog év végi kötelezőt váltani 18 ezer forintos átlagdíj mellett.

Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...