Kövesse Facebook oldalunkat!

Egy kutatás szerint az autóbalesetet elszenvedőknek csupán a fele változtatott vezetési szokásain az eset után, a betörést átélt válaszadóknak viszont közel 80 százaléka tett valamit azért, hogy a jövőben elkerülje a bajt – közölte a Generali Biztosító az MTI-vel.

Megszegjük a szabályokat

A biztosító megbízásából 2017 szeptemberében készült kutatásból többek között az is kiderült, hogy

a magyar autóvezetők jelentős része saját bevallása szerint olykor az alapvető szabályokat is megszegi

A megkérdezettek több mint felével előfordul egy átlagos hónapban, hogy túl gyorsan hajt az autópályán (55 százalék) vagy épp nem áll meg a stoptáblánál (54 százalék).

A balesetek fő oka: gyorshajtás

Míg 2015-ben a válaszadók 39 százaléka vallotta, hogy volt már autóbalesete, 2017-ben már 45 százalék nyilatkozott így. Az ügyfelek a 2015 első fél évi 25 ezerrel szemben az idei hasonló időszakban mintegy 24 ezer kárbejelentéssel éltek a Generali Biztosító felé.

Felidézik, hogy az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának adatai szerint 2015 első felében több mint 7 ezer személysérüléses közúti baleset történt, és 2017 azonos időszakában is ugyanennyi esetet regisztráltak. A legtöbb balesetet (közel 30 százalék) a Generali felmérésével összhangban a gyorshajtás okozza.

Hiába a tiltás, egyre többen használják a telefonjukat vezetés közben

A volán mögött számtalan dolog vonja el a figyelmet: a megkérdezettek 88 százaléka szokott zenét hallgatni, 85 százalék beszélget az utasokkal, de például a gyerekek is megoszthatják a figyelmet (19 százalék). A biztosító szerint a legaggasztóbb talán mégis az, hogy míg 2013-ban még csak 12 százalék válaszolta azt, hogy használja a telefonját vezetés közben, 2017-ben már közel ötször annyi (59 százalék), ráadásul az autóban mobilozók több mint 40 százaléka nem használ kihangosítót.




gépelést igénylő telefonos tevékenység szerencsére ritka, csetelni és sms-ezni például mindössze 8-8 százalék szokott vezetés közben. 

A kutatás szerint az autósok közel fele élt már át valamilyen formában balesetet, de csak a felük változtatott ennek hatására vezetési szokásain.

Szikszai József, a Generali Biztosító Vagyon és Gépjármű Kárrendezési igazgatója elmondta, hogy az autóban az okostelefont legtöbben a navigációs rendszer miatt használják. 

Amellett, hogy ez egy hasznos segítőtárs, könnyen el tudja vonni a figyelmet a vezetésről. Amikor röviden megnézünk valamit a térképen, könnyen előfordulhat, hogy az autó eközben egy focipályányi távolságot is halad, mi pedig nem tudjuk mi történt körülöttünk.

A bútorokról úgy hisszük jó rejtekhely

Kreatívak vagyunk vagyunk a rejtekhelyek tekintetében, a legtöbb ilyen helyre azonban nem tanácsos semmit sem tenni. D. Tóth Kriszta – a Generali Előrelátó VR filmjeinek főszereplője – elmondta, hogy ők például egyáltalán nem tartanak készpénzt a lakásban. 

A kutatásból a magyarok kedvenc rejtekhelyeire is fény derült:

45 százalék Valamilyen nehéz bútor mögé rejti az otthon tárolt értékeiket.
20 százalék Meglepő módon a fagyasztóban tartja a pénzét.
16 százalék Úgy gondolja, a padlószőnyeg alatt van a megfelelő hely.
9 százalék A ruhakupac közé dugja el amit leginkább félt.

A károk megelőzésének érdekében leggyakrabban biztonságosabb zárat (54 százalék) vagy ajtót (31 százalék) szereltetnek fel, kutyát tartanak (22 százalék), illetve rácsot rakatnak fel (17 százalék), azaz a hagyományos, mechanikai megoldásokban bíznak. 

Még mindig a készpénz elvesztése fáj a legjobban

Ahogy a Generali korábbi kutatásából kiderült, a legféltettebb kincsek a készpénz (40 százalék), a laptop (20 százalék) és a mobil (12 százalék), a betörést átélt idei válaszadók pedig utólag a műszaki cikkekre és ékszerekre kötnének biztosítást a legnagyobb arányban (39 százalék). Többen vannak viszont, akik a történtek tükrében sem változtattak volna lakásbiztosításukon, az érintettek közel fele válaszolt így – ismerteti a Generali.

Egyre okosabbak lesznek az otthonaink

Szikszai József az okos-otthonok kapcsán megerősítette, hogy a lakásbiztosítási kárkifizetések 40 százaléka vezetékes vízkár. A WiFi-vel összekötött okos-eszközök segítségével hamarabb érzékelhetőek a csőtörések, így a lakás tulajdonosa – vagy a közös képviselő ishamarabb kezdheti meg a kár enyhítését.

Bár még nincs nagy nyomás, de a mindennapi biztonságunkat javító lakásban használható okoseszközök már itt kopogtatnak: választékuk mindenképpen bővülni fog a közeljövőben. A kulcs nélkül, applikációval nyitható ajtót, a szénmonoxid érzékelőt vagy épp a WiFi-s konnektortprevenciós jelleggel – várhatóan a biztosítók fogják majd elkezdeni terjeszteni. 

Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...