Kövesse Facebook oldalunkat!

2017-ben kétszer is előfordult, hogy 13-a péntekre esett. Sokunk fejében megfordul ilyenkor, hogy vajon van-e alapja a drámai számot övező baljóslatoknak, illetve, hogy hogyan tudnánk kitérni a fenyegető szerencsétlenségek elől.

Tényleg van okunk az aggodalomra, elővigyázatosnak kell lennünk? Több kár keletkezik az adott napon? Az Allianz Hungária újfent választ ad a kérdésekre, elöljáróban persze óva int mindenkit.

Honnan ered a tizenhármas számtól való félelem?

Idén két alkalommal esett péntekre a hónap tizenharmadik napja. Ugyan a péntek és a 13-as szám összefonódása a szerencsétlen események bekövetkezésével már az ókortól kezdve él a köztudatban.

  • Az ókori tökéletesség szimbólumának, a 12-es számnak az árnyékának is tartják.
  • Mint péntek 13-a, először 1869-ben Gioachino Rossini zeneszerző életrajzában ütötte fel a fejét.
  • A szám a keresztény vallásban Júdás, az áruló, a 13. vacsoravendég jelképe lett.
  • Ez a negatív társítás hívta elő a jelenséget, hogy a szám puszta létezése is sok esetben megkérdőjelezhető: az angolszász társadalmakban sok esetben a mai napig keresnünk kell a 13-as házszámot, a 13-as hotelszobát, emeletet vagy éppen kórtermet.

Különböző módokon reagálunk

Mi, Magyarországon különböző érzelmekkel viseltetünk péntek 13 iránt, így van, akit egyáltalán nem befolyásol a babona, létezik olyan, aki csupán egészséges mértékben válik óvatosabbá a balszerencsét jósló népi hiedelem folytán, ám olyanok is akadnak, akik annyira félnek a baljós események bekövetkeztétől az adott napon, hogy akár saját figyelmetlenségükből és feszültségükből kifolyólag idézik elő a kisebb balesetek bekövetkeztét.




Minden évre jut egy péntek 13!

Akár babonásak vagyunk, akár nem, nem tudjuk megkerülni a péntek 13-át. Évente legalább egyszer, de akad olyan év is, amikor háromszor jön szembe velünk.

Bárhogy is gondolkodunk, a tapasztalatok szerint péntek 13-án valóban nem árt kicsit jobban odafigyelnünk magunkra és környezetünkre.

Néhány évvel ezelőtt az Allianz is statisztikákkal támasztotta alá a fokozott óvatosság szükségességét a baljós hangzatú napon, most újra megnéztünk, vajon változott-e valami?

Van összefüggés a károk és a péntek 13 között

Az Allianz Hungária tehát ismét megvizsgálta a nem-élet ágazat kárstatisztikáit, az eredmények alapján pedig elmondható, hogy valódi eltérés mutatható ki egy átlagos pénteki nap, illetve a péntek 13-án bekövetkezett károk számosságát tekintve. Mivel a 2017-es évben az októberi volt a második 13-ra eső péntek, így a januári statisztikákkal kiválóan szemléltethetőek az ezen a napon megugró káresemények.




Önbeteljesítő jóslat?

Januárban ugyanis 915 darab káreseményt rögzítettek az Allianz Hungária munkatársai.

  • Ez a szám a 2017. év januárjától-augusztusig terjedő időszak napi átlagánál 56,4%-kal nagyobb: egy átlagos napon mindössze 585 darab káresetről tesznek bejelentést az Ügyfeleink.
  • A statisztikáink szerint átlagosan jóval több kár éri ilyenkor a gépjárművekeinket is, töréskárok tekintetében 20-30%-kal magasabb ez az arány.
  • 2017 januárjában pedig még a szokásosnál is nagyobb károk sújtották az autósokat péntek 13-án: ekkor mintegy kétszer annyi bejelentést érkezett – 366 darab – az ilyenkor megszokott közel 200 helyett.

Több a csőtörés és az otthoni baleset

Lakásainkban is érdemes jobban odafigyelni péntek 13-án,  mivel átlagosan több mint kétszer annyi csőtörés kár keletkezik, mint egy másik napon. Ez év januárjában például a háztartási balesetek száma is megközelítőleg 125%-kal volt magasabb az átlagosnál.

Érdemes tehát a péntek 13-ai napokat elővigyázatosan kezelni és felkészültséggel várni, hiszen egy megfelelő biztosítás segítségével hamar halvány emlékké szelídülhet a misztikus nap kellemetlensége.

Legközelebb 2018. április 13-a esik majd péntekre.

Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!